Loading

Dr. Balog Vendel ügyvéd 1917-ben halt meg a răducăneni-i fogolytáborban 1916. október 10-én hurcolták el a románok Kézdivásárhelyról.

 

Dr. Balog Vendel ügyvéd  1917-ben halt meg a răducăneni-i fogolytáborban 1916. október 10-én hurcolták el a román

betörés után visszavonuló katonák. A naplótöredék megjelent: Botlikné Kárász Aranka „Megbűnhődte már e nép…”

Emlékezések a XX. századról könyvében. Köszönjük  a megjelenéshez a hozzájárulását.

 

1916. X. 8.

 ……... főhadnagy a két távollevő miatt megfenyegetett főbelövéssel.

 Ezek azonban hétfőre előkerültek. Már vasárnap a román csapatok nagy­ban vonultak vissza Csík vármegye felől. Gondoltuk, hogy nem jószándékból vonulnak s még mindig reméltük, hogy nemsokára az egész Kézdivásárhely megtisztul a románoktól s mi is megszabadulunk, lakásunkba vissza­térhetünk.

Sajnos más volt megírva a sors könyvébe részünkre…

X. 9-én, hétfőn este még vacsorát sem hozattunk, ki-ki lepihent a földre vagy ahová lehetett, díványokra, székekre. A katonai őrséget este 8 óra után a csendőrség váltotta fel. 11 óra tájban ajtónk zára fel­nyílt, bejöttek a csendőrök s durva kiabálással "haj-haj, jas a fare" kikergettek az éjbe, a főtéren a református templom előtt négyes sorba álltunk, s láttuk a Szentgyörgy felől visszatért román csapatok nagy tömegét; ágyúkat s trénszekereket. A legrosszabbra kezdtünk elkészülni. Már a városházán hallottuk, hogy a honmaradt városi polgárok nagyrészét va­sárnap beterelték a csendőrlaktanyára, s az ügyészség fogházába. Azok közül a falusi fuvarosok közül is, akiket elől, hátul találtak letartóz­tatták. Mahig plébános urat is hétfőn délután, a vecsernye végzése folya­mán az oltár elől szállították el; s bár kocsin, de beszállították hoz­zánk. Behozták volt Zayzon Lázár ügyvédet s Csiszár Imrét, a szeszgyá­rost. Az éj csendjében nagy robajjal útnak indítottak Sósmező irányába gyalogszerrel; a hűvösebb őszi időre felszerelve megfelelő ruhával egyikünk sem volt. Én a Zárdából takarónak egy pokrócot hozattam, Mártonyi hasonlólag. Ezt a városházából való kikergetésünk alkalmával ma­gunkkal vittük.

 Megkezdődött kálváriánk; mintegy 95 városi polgár s 40-45 vidéki, jobb­ára 50-80 körül lévő embert, néhány gyermeket és nőt gyorslépésben haj­tani, ütni kezdettek Románia részeg csendőrei. Az öregek, félszegek nem bírták a menetelés gyorsabb tempóját; azoknak hátán, fején megsuhogtatták a kezükben levő korbácsot, s lelövéssel, agyonszúrással fenyegették meg azokat, kik kidűlnek. Nyújtód és Lemhény közt a mezőn volt az első 8-10 perces pihenő, mikor a hideg földre kellett feküdni. Én az öreg Zayzon kartársat kartőn vezettem, mert alig bírta a menést, s késedelmei miatt ütleget szenvedett. A második pihenő Bereckben, az Erzsébet szobor alatti téren volt.

 Dr. Szentiványi kartárs elkeseredésében a szenvedett bántalmak miatt öngyilkosságot akart elkövetni. Azonban eb­ben idejében meggátolták. Velünk egyidejűleg vonultak a hadaink által visszavert román csapatok. Tüzérek, szanitécek, trének s a kocsik és szekerek végtelen sora. A magammal hozott takarót a hátamra vetve vit­tem, miközben egy tüzér lovon lehajolt s elkapta a takaró szélét s ellen­kezésem dacára elvette. Hasonlólag járt Mártonyi adóügyi tanácsos úr is. Sok viszontagság után kedden reggel 6 óra tájban érkeztünk Ojtozba. Itt 2-3 órát vesztegeltünk borús, esős időben. Innen október 10-én gyalogmenettel levonultunk a 10 km távolságban lévő Sósmezőre. Utunk jobbára sáros volt. Sósmező felső végénél, hol a sósfürdőre kimennek, letelepítettek. Körülbelül déli 12 óra lehetett. Itt több órán át vesztegeltünk, mialatt láttuk, hogy a román tüzérség több kocsi munícióval száguldott föl a Mogyoróstetőfelé; egy-egy csapat lovon s néhány szekérnyi gyalogos katona. Egy asszonytól néhányan vettünk főtt tojást s az volt a napi táplálékunk. Pihenés alatt összeírtak bennünket név- és kor szerint, a velünk hajtott 4-5 asszonyt elbocsátották. Késő délután lementünk a község alsó végén lévő vámhoz, hol kenyeret osztottak. Az itt lévő nagy térségen a magyar szekerek sokasága állott, székely fuvaros em­berek és asszonyok, kik nagy csodálkozással néztek ránk, s némelyik asszony szomorú sorsunkat látva könnyekre fakadott. Ezeket az embereket a kézdi járás falvaiból előző napokon rendelték volt Kézdivásárhelyre fuvarozásra, a célra, hogy az ottani boltokból összeszedett árukat, gabonát, terményeket, bort, szeszt stb.-t Romániába szállítsák. Mintegy 500-600 fuvarost hajszoltak össze vidékünkről. Már a városba vonulásunk idején jósoltuk, hogy azok a fuvarosok (marhák és szekerek) nem fognak visszatérni, mert azokat Románia letartóztatja és elsajátítja, ami fájdalom, be is következett. Üldözőinknek kezdetben az lehetett a szándéka, hogy az ottani városban lévő egyik épületbe helyeznek el éjjeli szállásra. Már be is zsúfoltak volt egyemeletes kőépület szűk padlásszobáiba, hol va­lóságos emberkínzás lett volna egy éjszakát tölteni. Alig helyezkedtünk el a puszta földön, jött a parancs, hogy vonuljunk le az épületből. Levo­nulásunk után háromszéki fuvarosok üres szekereire ültettek (5-6-ot egyre) s útnak indítottak az alkonyattal Herzsa irányába. Hűvös, holdas éj volt. A csendesen ballagó ökörszekéren átvittek Gorzafalván (Grorest) Bogdanesten, Csiripesten Ojnestig, hol Romániának vasúti állomása van. Levonu­lásunk kezdetén Herzsa előtt, az erdők alján volt a románok tábora; sok fogat, lóval és katonával. A vám fölötti erdő Románia felő­li oldalán nagy jelző tűz volt gyújtva, mely az Ojtoz völgyén utun­kon sokáig volt látható. Festői szép vidéknek tűnt fel a csendes, holdas éjen a hosszú völgy, melyen haladtunk. Az előző éji fáradalmak után kime­rült testünknek jól esett volna a pihenés, de a hűvös éj és zsúfoltság miatt keveset szendereghettünk.

 X. 11.

A reggeli órákban, 7-8 óra tájban az ojnesti állomáson 3 marhavagonba bepakoltak 40-42 személyt. Ahol mi voltunk elhelyezve, elő­zőleg lovak voltak, mert meglehetősen rondaság volt. Eddigi utunk észak­keleti irányú volt, Ojnesttől nyugati irányba vitt a vonat Bákó felé. Bákóban előbb a hadbíróság épületének udvarára vittek s ott vártuk a további intézkedést. Úgy látszott, hogy teljesen ártatlanoknak találtak s kémkedésre alkalmatlanoknak (mert ezzel is gyanúsítottak) s elbocsátottak, illetve a csendőrségi lak­tanya udvarára vittek, hol elestéledtünk.

 X. 12. csütörtök

 Reggel kivittek a bákói állomásra, s hosszú várakozás után marhavagonba gyömöszöltek, s a kiosztott napi kenyérrel s túróval útnak indítottak, to­vább északnak. Naleszaki, Szászkút, Ágyúd, Domnyest, Marosest irányában haladva, a Szereten átmentünk. Azután Tekucs Balládon át Húsba értünk.

 X. 13-án, pénteken reggel hajnalban érkeztünk meg, s mintegy 8 óráig várakoztunk a 3-ad osztályú primitív kupéban, melyre Bálladon ültünk át. Azután legyalogoltunk a városba a törvényszéki palota kertjébe, hol a városi polgárság bámult meg, hogy miféle gonosztevők lehetünk. Mintegy l óra múlva visszavittek a vasúti állomás mellett levő nagy épületbe, melynek „Preventin aveszt” volt a neve, a kapu homlokzatán levő felírás szerint. Minket és a Kézdivásárhelyt a románok által kinevezett városi tanácsost és a román tolmácsot külön cellába helyeztek, ahol gyékényes priccsen hál­tunk, éjjelre bezárva katonai őrizet mellett.

A fogházfelügyelőt kértük, hogy hozathassunk valami húsfélét sütni, mire ő nagy előzékenységgel kijelentette, hogy csak legyünk nyugodtak, mert ő ma pompás vacsoráról gondoskodott. Örvendtünk. Kenyérosztás után estefelé tálalás volt; a legközönségesebb paszulylevest adta (melegvíz s né­hány paszuly héj). Mivel meleg levest vasárnap óta nem ettünk, én s a többiek is Török Samu kivételével, egy cserép tálacskából fakanállal be­kebeleztük az ételt.

 X. 16-án, hétfőn kihoztak, s azt hittük, hogy tovább visznek a városból, azonban nem vit­tek el, hanem a Hirsch utódok által ajándékozott zsidó iskolába internál­tak, ahol tizenegyünket egy szöglet-szobába helyeztek el, s itt 2-3 napig a pusz­ta földön háltunk.

 X. 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25-én

 még mindig ezen szálláson vagyunk s reménykedve várjuk a szabadulást. Eddig 2 vásárhelyi ember halt el, Vajna Ignác még a vasúton meghalt, s Bákóban temették el 1916. október 11-én. Itt Huse-ban október13-án meghalt Szabó Lajos kereskedő 66 éves korában, mindkettő az üldözés és ütlegelés, a rossz és hiányos táplálkozás, orvoshiány következtében pusztult el. Jelenleg is sok beteg ember van, kik valószínűleg belepusztulnak az itteni rab álla­potba.

 Időjárás:

 Ezen a vidéken eddig enyhe őszi idő van, voltak szép napfényes napok, volt kevés eső – közben sűrű nedves köd. Úgy vélem, hogy a tenger közelsége miatt a tél sem olyan zordon, mint nálunk Erdélyben. Szelek nem járják ezt a vi­déket.

 Ellátásunk és lakás viszonyaink:

 A lehető leggyengébb. Cserép tálacskákból, primitív fakanállal esszük meg azt a kotyvalékot, melyet egy nap egyszer adnak. Asztal és székek nélkül a gyékénnyel bevont priccseken fogyasztjuk el az ételt. Kenyerünk sokszor teljesen fejér s l napra l kg-os kenyér jár. Az igazgatónk kit „Mokány”-nak hívnak, úgy látszik spórol, mert utóbbi időben inkább barna cipókat vá­sárol, mely a fejérnél olcsóbb lehet. Hetenként 3-szor hús van ígérve, de eddig ezt nem volt alkalmunk tapasztalni. 22-én, vasárnap pláne l lúdtojásnyi nagyságú túrót kaptunk. Éjjel a petróleumlámpa ég, de fösvény igazgatónk már 2 éjjelre nem adott petróleumot, ezzel is takarékoskodik, a maga részére. Az árnyékszék az iskolás gyermekek számára készített két kis ülőkéből áll. Piszoár az előtte való ronda kis tér, a legborzasztóbb rondaság, melyből mihamarabb epidémia fejlődhetik. Az összepiszkolt terü­leteket naponta lesöprik, de aki éjjel megy toilettet csinálni, az lábá­nak bepiszkolása nélkül nem tér vissza. 140-150 ember részére ily szűk helyiség nem felel meg. Lehetett volna a telek hátsó felében emésztőgödröt ásatni s deszkát tenni föléje s tisztán lehetne kezelni ezt a reterát dolgot. Az oláh intézőségnek azonban ezt nem járja meg az esze, s ha mondanánk sem teljesítenék. A főző helyiség is primitív és ronda, néhány tégla összeállítva s közülünk három ember főz.

 X. 28.

 Óh Istenem add, hogy haza vigyenek Kézdivásárhelyre, hogy nyomorgásunk véget érjen. Étkezésünk kritikán alul áll, ma pityókalevest adtak, meleg víz, hagyma, paradicsom s egyetlen vágás pityóka. Hogy gyomromat melegítse, a levét megettem. Pén­zem sincs. Derék jó Plébánosunk utolsó fillérét is megosztja velem. Ha Is­ten megsegít s hazajutok, meghálálom neki. Ma este szobánkban boroztunk és énekeltünk hazafias dalokat.

 X. 29.

 Az ikafalvi ember tegnap este meghalt. Ez a negyedik haláleset csapatunkból. Most útrakészen áll a csapat. Reggel 1/2 10 óra­kor borús permetező időben útnak indítottak Besszarábia felé. Néhol elég jó volt az országút, de nagyon sok helyen sáros. Rövid szünetek után lassú menetben román polgári ruhás katonák kíséretében, mintegy 29 km utat tet­tünk egy kis városkáig, melynek neve Trinchen. Vasárnap lévén, megérkezésünk­ du. 1/2 5 órakor a kisváros polgárai az út széléről megbámultak. Megérkezésünk után azonnal, nagyon sáros utakon át a Prut partjára vezettek, s az ott levő üres gabonaraktárak közül egy-két raktárnak ajtóját felnyitották s abba, mint a juhokat bevezettek. 170 embert zsúfoltak össze úgy, hogy leülni, s a lábakat elnyújtani nem lehetett. Zuhogott az eső s nagyon hideg légáram járta át az ott lévő fáradt és ingerült utasokat. Alvásról szó sem lehetett, a teljes meghűlésnek és didergő fázásnak voltunk kitéve. Egyik szoba fotelje lisztes vagy meszes volt, a másiknak, soha ki nem söpört padlózata volt. Vizes lábunkat fel-felállva a kucorgó helyzetből a padló­hoz verdestük. Kimenésről a szükségek végett szó sem lehetett, mert ember ember hátán feküdt, azonkívül az ajtót is állítólag sötétületkor beszegezték.

 X. 30.

 Zimankós, szeles reggel van, úgy látszik nem utazhatunk, míg az idő enyhült és derültebb nem lesz. Most az az érzésem, végbélgyulladásom van, gyakran kell szükségem végzése végett kimennem, úgy látszik, hogy gyomormenésem van. Valószínű azért megy, mert tejet reggeliztünk. Délelőtt 11 órakor mégis elindí­tottak, néhány gyengélkedő szekéren utazott, a többiek gyalogoltunk. Utunk kezdetben feltűnően jó volt, sármentes. Magaslatokra fel, és völgyekre le, kanyargóson vezetett utunk. Sokáig a Prut vize mellett mentünk, de mindig román földön. Az orosz határ mellett (Besszarábia) 24 km út volt előírva mára. Az út később megromlott. Sáros és nagyon rossz volt. 4 szekéren hoz­ták utánunk a gyengélkedőket s utazásra képteleneket. Közben, az állandóan bo­rult égből permetezni is kezdett. Mintegy 12 kilométer út után szekerek jöttek előnkbe s arra a karaván nagyobb része felhelyezkedett. A szekerek­ről aztán nyugodtabban szemléltük az iszonyúan sáros utat, melyen halad­nunk kellett volna gyalog. Redukaneni városban, a város végén már vártak a romániai zsandárok, kik vigasztaltak, hogy jó helyiségről gondoskodva van, s a szobák fűtve vannak. Iskolahelyiségbe helyeztek el, melyben nagy maidingen-kályhák ontották a jótékony meleget. Lábbelieink át voltak ázva s mind­járt azokat szárítottuk, s esti 6 óra tájban érkezvén, (a puszta földön) el­helyezkedtünk lefekvésre.

 1916. X. 31.

 Gyomrom nincs rendben. Reggel a szükség-széken a klozettpapíron vörös részeket észleltem, amit du. 2 órakor az orvosnak a tolmács útján elmondtak, s az felírta nevemet, s orvosságot fog rendelni. Üres teát iszom s a nyers vizet mellőzöm, mert azt hiszem, hogy az árt a gyomromnak. Az első nap, mert a háború végéig itt leszünk internálva, elég unalmas volt. Sok jót ígérnek felügyelőink.

 1916. november 1. Mindenszentek.

 Borús, hűvös nap. Ma kétszer főztek nekünk. Délre paszulyleves, este pityókaleves. Az itteni katolikus népek a város lakosságának felét teszik ki, s valaha csángók voltak, igen jószívűek.

 November 2. Halottak napja.

 Internált társaságunkból idegen földön eddig meghalt 5 ember. Néhányan súlyos betegen visszamaradtak Husiban.

 Ma két borbély és egy inas jött be lakásunkba, s általános borotválkozás és hajnyírás volt. Én is 4 hét óta ma borotváltattam meg magamat, s a hajamat is kissé megkurtíttattam, fizettem 30 bánit ami 15 krajcárnak felel meg. Kovács L.-nak a trincheni vacsorák miatti tartozásom 4 lei, s most kértem l leit azaz 5 lei a tartozásom. Sok ap­ró-cseprő kiadásom van, dohányra naponta kellene 20 bani; zsebkendő, fehér­nemű mosatás stb. mind igényel 5-10 banit, ó édes jó Istenünk segíts mie­lőbb haza családunk körébe.

 XI. 3.

 Hűvös, borult idő. Az internáltak között nagy a zúgolódás a rossz táplálkozás miatt.

 XI. 4.

 Ma szép derült idő volt egész nap. Reggel 8 óra tájban fürdeni vittek. Primitív rozoga fürdő, ódon kádak. Lehet, hogy ezt nevezik a zsidók rituális fürdőnek. Azután testünket bekentük petróleummal a tetvek ellen. Az udvaron két nagy üstben főzik a mi embereink által kinevezett szakácsok a fuszulykát és pityókalevest. Mindenkinek egy kis tálacskát adnak s azzal lemegyünk az udvarra s ott a szakácsok nagyobb méregető kanalakkal töltenek bele ételt.

 Szobánkban 40-en vagyunk, mintegy 70-72 négyzetméteres területen.

 XI. 5. (Szent Imre)

 Ma, vasárnap lévén Plébánosunk egyik szobában Istentiszteletet tartott.

 Adjuk meg az Istennek, ami az Istené; evangéliumi jelige mellett szentbeszéd. Este a rózsafüzért mintegy 80-an közösen mondottuk.

 XI. 6.

Ólmos borulat csendes idővel. Tegnap látogatást tett Soresku nevű bukaresti egyetemi tanár, ki itteni birtokos és országgyűlési képviselő. Leánya is vele volt, s érdeklődtek sorsunk iránt. Tegnap kaptunk itt először húsos ételt. Édes káposzta hosszú lére eresztve s pár dekányi hús benne, Rokáék sült csirkét hoztak a Plébánosnak, melyből én is részesültem.

 XI. 7.

 Ma kisétáltunk a kórházba 10-en, s az orvos megvizsgált, nekem mindjárt ada­tott karlsbadi sót vízben, s 4 port rendelt reggeli és estéli bevételre. Társaságunkból 7-en másnapon külön lakásra mentek, melynek árát ők fizették, havi 10 koronát. Lakásuk első tekintetre barátságtalan. Az én ágyamat is átvitették volt, de visszahozattam, mert a mi lakásunk most tágasabb s a Plébános úr is itt van. Amint a várost megtekintettem, úgy látom, hogy az itteni lakások igen gyarló építmények, sárból épült vályogfalak, gyenge pléh födelekkel. Lécből, az út szélén gyarló kerítéssel, mintha csak máról holnapra építkeznének. A népek is teljesen züllött alakok, rongyosak, mocs­kosak. Az utcák rondák, piszkosak. Csodálatos, hogy a kórház és az általunk lakott elemi iskola, modern építmény.

 XI. 8.

A karlsbadi só kellemesen meghajtott. Még érzek némi sajgást a végbélben. Ma egy teljes hónapja elfogatásunk- és fogságba jutásunknak. Vajon meddig tart még?

 XI. 9.

 Soresku egyetemi tanár (képviselő) és leánya ma bejöttek lakásunkra egy má­sik nő társaságában, s hoztak az internáltak részére több darab 20 banis dohányt, szivarpapírt s 10 és 13 leis cigarettát (l0-10 db egy dobozban). Azonkívül teafüvet, kockacukrot, egy mosdótálat, nagyobb pléh kannát, szap­pant, 2 törülközőkendőt. Ez volt az első közös ajándék román előkelőségek részéről. A Plébános úr részére magános jótevők még mindig hoznak tejet forralva, almát, diót. Vajon meddig kell még itt szorongnunk, s mikor üt a szabadulás órája? Istenem adj erőt és segedelmet nekem s enyéimnek, s mindnyájunknak kik a nehéz kereszt útját járjuk, hogy megpróbáltatásunkat békés szívvel viselhessük, s megvál­tásunk örvendetes óráját egészségben megérhessük!

 XI. 10.

 Még mindig nem tudunk a hadműveletekről semmit. Hogy a magyar hadak Románia területén vannak, Iasi felé 38 km-re, – amint mondják.

azt még Husi városában olvastuk a „Dimineaca” című újság­ból. Most kósza hírek szállonganak, hogy a mieink Ojnest táján vannak, hol a román vasúti hálózat kezdődik. Beszélik, hogy Konstancát is elfoglaltuk volna. Azt is mondják, hogy a magyar hadak is fogtak és szállítottak sok polgári személyt. Ez a helység, ahol jelenleg vagyunk, nagy távolságra van vasút nélkül. A legközelebbi vasút keletre van Husi felé 45 km-re, s nyugatra

 

XI. 13.

Ma voltam a városban, néhány boltba bejártunk. A boltok rendkívül gyatra kinézésűek. Alig van bennük néminemű áru. Az üres polcokon egy-két skatulya, ódon és ronda minden. A kereskedés és ipar itt a zsidók kezében van, akik beszélnek németül, s szimpatizálnak velünk. Győzelmünket óhajtják, s annak örülnek.

 XI. 15.

 Tegnap a keletiek naptára szerint november l., Mindenszentek napja volt. Ma halottak napja van. Az este a halottakért mondottak el litániát. A Plébános úr minden este az egyik szobába összegyűjti az embereket, s közösen elmondjuk a litániát, illetve a rózsafüzért. Vasárnap szentbeszédet is tartott.

 XI. 16.

 Ma délután Soresku képviselő neje lakásunk elé hajtatott kocsin, s kihivatta a Plébános urat. Diót, körtét és almát adott. Mintegy 1000 db-ot s 100-nál több finom körtvét, 50 pakk cigarettát (10 db, 10 báni). Elosztottuk az emberek között. Híreket is közölnek, hogy a magyar hadak bekerítették volna a román hadsereget három oldalról.

XI. 17.

 Ma éjfél után havazni kezdett, s majdnem délig havazott. Nagy a hó.

 XI. 19.

 Egy sing magasságú hó esett a tegnapelőtt délig. Nem olvadott, s meglehetős hideg volt a múlt napon s éjjelen. Úgy látszik, tartós leend a hó. Ma újra havazott. Ma van szent Erzsébet napja s vasárnap lévén Istentiszteletet tartott Plébánosunk, s szentbeszédet Jézus szíve litániájául, s szent Erzsé­bet élettörténetéről. Az éjjel azt álmodtam, hogy házunkban voltam, s nem akartam hinni, hogy otthon vagyunk. Azt mondtam, hogy ez csak álom, s hogy meggyőződjem arról, hogy nem álom kimentem a szobából, s néztem a temp­lom tornyát, hogy a miénk-e? Tényleg a miénk volt s örvendettem és siettem az enyéimhez, miközben felébredtem, s szomorúan láttam, hogy biz ez csak álom volt.

 XI. 22.

 A hó elolvadt, nagy a sár. Napok óta rendkívül sűrű szennyes köd uralja a környéket, ami nem egészséges.

 XI. 23.

 A sárgás sűrű köd szünet nélkül tart. Különben enyhe az idő. Reggelenként teás tejet iszunk a Plébános úrral, délben paszuly vagy pityókaleves, este megfordítva, Hetenként 3-szor hús is van. Kenyerünk mostanában fehér. Gyomrom már több mint egy hete rendben van. Egy kis jó étel elkelne, mert mindig éhes vagyok. Érzem testemen, hogy lesoványodtam, A bogaraktól nem lehet kitisztulni. Az emberek folyton tetvészkednek, váltóruhánk nincs.

 Múltkor mosattam. Egy ing és egy lábravaló mosása 40 bani. Véletlenül 2 lábravalót hoztam volt. A plébános egy gyenge inget adott, s így mosatást esz­közölhettem. Ruházatom elég jó őszi ruha, de mi lesz a télen ruha nélkül? Uram, ne hagyj el!

 

 

Kicsinyeimhez.

 Csendes este otthon letérdeltek szépen,

 Szemetek ott pihen a Madonna képen.

 S imát rebeg szátok forrón esdekelve,

 Add vissza Atyánkat jó Istenünk élve.

 Tartsd meg egészségét, óvjad a veszélytől,

 Derítsd fel napodat a szomorú éjből.

 Én is imádkozom azonképen szólva,

 Uram ne felejts el engem a távolba.

 Segítsd meg az otthon maradott családot

 Legyen a Te neved mindörökké áldott.

 Aztán lefeküsztök, jójszakát kívánva,

 Csendes álom száll a szemetek pillájára.

 Álmotok oly édes, angyal száll felétek

 Karácsonyfát mutat jó Mikulás nektek.

 Karácsonyfa mellett álltok körös-körül,

 Én is otthon vagyok s szívetek úgy örül.

 Elröppen az álom, óh mért nem valóság,

 De valóra váltja majd az Égi jóság.

 Fogadjatok csak szót Édesanyátoknak,

 Jó angyalok nektek ajándékot hoznak.

 Ismét együtt leszünk, újra találkozunk,

 Szent Karácsony napján együtt imádkozunk.

 (Redukaneni, 1916. november 24.)

 

 

1916. december 1.

 Ma megérkeztek 82-en Husiból a brassói szászok, s köztük néhány székely asszony is. Ezek közül 15 jobbmódú brassói polgárt a mi szobánkban helyez­tek el, s így egy szobában 45-en vagyunk. A mi szobánkból mintegy 42 férfit elvittek a bojár istállójába, s helyükbe hoztak asszonyokat s gyermekeket. Többen vannak itt családostól: férj, feleség s gyermekek. Vannak itt 2 esz­tendőstől felfelé gyermekek. A brassóiak hírül hozták, hogy Greising Vil­mos eljövetelünk utáni napon, tehát október 30-án, Kovács Pál pedig november 1-én meghalt. Meghalt még Husiban Fábián Mátyás is. Benkő Dénes pedig ezeknek eljövetelekor már 3 nap óta nem evett. Tehát Ő is valószínűleg ed­dig elpusztult. Kenyerünk az utóbbi napokban megromlott, sületlen és régi sütésű. Már türelmetlenkedünk miatta.

XII. 2.

Husiból jött brassói internáltak mondják, s tényleg a Diminacea egyik számában is olvastuk, hogy Ferenc József Ausztria császára és Magyaror­szág apostoli királya november 20-án (román naptár szerint november 7.) meg­halt. Volt még erről hír az ellenséges lapokban is a háború folyamán, de az is népbolondításra, s a harcikedv élesítésére szolgált. Tehát ezt sem fogadhatjuk el hitelesnek. Bukarest körül van zárva, s állítólag már el is esett.

 XII. 5.

 Ma ismét egy kevés hó esett esővel vegyesen, locs és sár van, nem kellemes a künnvaló járás, benn ülünk a zsúfolt szobában s szomorkodunk, mint az idő.

XII. 7.

A sár megfagyott, száraz hideg van. Tegnap azt a hírt hallottuk, hogy a német hadvezetőség felhívta a román kormányt, hogy a hadsereg adja meg ma­gát, tegyék le a fegyvert 24 óra alatt, különben városait kénytelen lesz összelövetni. Mennyire való ez a hír, nem lehet tudni, de az internáltak között ez is örömet és bizakodást keltett. Anton a jó román-magyar, ki a plébános úrnak kezdetben is sok minden jó falnivalót hozott, mostanában szintén küld enni- és innivalókat. Már 2 ízben küldött csirkesültet, a napokban Gyorgye az iskolaszolga pedig puliszkát főz számunkra. Mi a plébánossal minden nap egy kenyeret adunk neki. Kaptunk sűrű aludttejet is, s 9 napi ájtatosságot tartunk esténként. Egy kis olasz verset magyarra tet­tem át a plébános úr kérésére ilyenformán:

 Liliomként a tövisek közt

 Bűntől megóva állsz,

 Mert anyja vagy a Jézusnak

 Oh boldog Szűzanyánk.

 Esténként szent beszédeket tart, melyek előkészületek a szent gyónásra, tehát szent gyakorlat.

 XII. 10.

 Ma újból havazott. A föld meg van fagyva, s így a hó tartósnak ígérkezik. Ilyen hidegben aligha bocsátanak hazánkba vissza. Kérést adtunk volt be a holland követhez intézve, melyben kértük, hogy a román kormánynál jár­jon közbe, hogy haza levelet írhassunk és szükségünkre pénzt kérhessünk, mert eljövetelünk hirtelen és előkészületlen volt, s nem láthattuk el ma­gunkat a szükséges pénzzel és ruhával, s kértük, hogy mint 60 és azon felüli éveseket bocsássanak vissza hazánkba, végül, hogy megfelelő úton közölje Vásárhely polgármesterével, hogy ezek és ezek itt vagyunk Radukaneniben, s aláírtuk azt az ittlevők mind (még a brassóiak idejövetele előtt). Azt mondták, hogy nem lehet elküldeni; hogy miért, azt nem mondták meg.

 

 

XII. 11.

 Van itt egy piros galléros Zs.R. (Zsendermeri Románia) csendőr őrmester, aki úgy írja a nevét Serzsen major. Ez rendesen naponkint meglátogat és in­tézkedik, számba veszi a deportáltakat; fiatal házasember, elég szimpa­tikus egyén. Az adminisztrátor rendeletét végrehajtja. Azután minden hé­ten hoznak civilruhás öreg őröket, akiknek kezébe nyomnak egy szuronyos rossz puskát, amelyben nincs töltény s amellyel lőni nem lehet, oldalukra csatolnak egy régi rendszerű rendőr kardot (szablya), övükbe dugnak egy nagyobb revolvert (karabély-féle), s úgy kísérik azokat kik a csorgóra mennek vízért, vagy a városba mennek vásárolni. Szánalmas és nevetséges alakok. Eleinte voltak 24-en, de hétről-hétre létszámuk apad, most 18-an vannak. Van köztük egy szakaszvezető, kit domnu serzsán címmel illetnek, s van l káplár, zekéjük vállán 2-3 keskeny stráf. Hatalmaskodnak, különösen a hét elején, a hét végére megszelídülnek valamilyenképpen. A derzson ma­jor gyakran megpofozza, megrugdossa őket, ez az oktatás a román civil ka­tonáknál. Ezeket az őröket szantinereknek nevezik románul. Ezek azt hiszik, amíg fel nem világosítják őket, hogy valamely nagy gonosztevők vagyunk. Hallom, hogy a békés bolgárok elhajtása alkalmával a brassói vidékiekkel még bor­zalmasabban bántak, mint velünk. Mint spionokat kezelték szegényeket. Némelyiket véresre verték. Kezüket hátrakötötték, az asszonyoknak köntösét felemelték s kemény husángokkal verték hátukat s feneküket kékre és véres­re. Pedig azok is ártatlanok voltak mint mi, csakhogy a csatavesztés és visszavonulás okozta szégyen és elkeseredés dühösökké és rabiátusokká tet­te őket. A „Maré Románia” megrészegítette volt őket, s keserű volt a kiábrándulás.

XII. 15.

 Állandó köd lepi az itteni vidéket. A Prut vizének és a Fekete-tengernek közelsége okozza. A múlt napokban esett hó elolvadt s a sár is felszikkadt, de a ködből mindig származik valamely nedvesség. Az éjjel egy darabig hol­das, csillagos égbolt volt. Az idő enyhe s mégis estére a nagy kályhába úgy befűtöttek, hogy a meleg tűrhetetlen. Egészségem van, Istennek hála. Étvágyam jó.

 XII. 16.

 Borult enyhe idő. Tegnap este állítólag repülőgépek jártak Radukaneni fe­lett. Némi jó híreket is terjesztenek hazamenetelünk felől. Adná Isten, hogy úgy legyen.

 

 

XII. 18.

Derült, hűvös idő. Már napok óta csak egyszer adnak ételt. A vacsora elmaradt. Itt mindenben hiány van. Tej? – nincs. Petróleum is vékonyan van, só, ecet a szakácsoknak hiányzik. Cukor semmi áron nem kapható.

 

 

XII. 21.

 Az éjjel fagy és nagy hóharmat volt. Ma szép derült idő van, a tél első napjára. Úgy látszik, hogy a karácsonyi szent ünnepeket itt fogjuk tölte­ni. A serzsen majorunk a múlt napokban azt mondotta, hogy 3 nap múlva szabadok leszünk. Ma van a 3-ik napja. Hogy értette ezt? Mostanában minden éjjel az otthoniakkal álmodom. Hogy vannak vajon kedve­seim? Bárcsak tudnák, hogy hol vagyok, s hogy egészséges vagyok. Így két­ségben vannak afelől, hogy vajon élek-e, s hogy mi történt velem? Levelet írni nem lehet.

 

 

XII. 22.

 Tegnap kimentem Kovács L. társaságában a kastély istállójában elhelyezett internáltakhoz. A helység keleti szélén magaslaton fekszik a lakatlan kastély, mely állítólag egy nemrég elhunyt hercegé volt. Most üres, elha­gyatott. A telek alján fekszik egy rongyos kőderekú istálló, melynek egyik szakaszába van bezsúfolva mintegy 70-80 ember. Másik szakaszában egy pár ló, tehén és egy bika rágcsálja a törökbúza-kocsánt. A harmadik szakaszá­ban van a konyha. Szomorú és siralmas benyomást tesz a szemlélőre. Baro­mi módon vannak kezelve az itteni szegény internáltak. Füst és penetráns bűz terjeng a polyvává zúzott szalmaágyuk fölött. Az emberek szeme becsipásodott és könnyel teli a füst miatt. Panaszkodnak a tűrhetetlen tetvek miatt.

 

 

Bujdosás alatt.

 Háború dúlt, ránk tört váratlan a román hadsereg, s ellenállás nélkül vette be városunkat. Rablás, fosztogatás jelzette a hernyók útját. Mely­ben a honvédő magyaroknak hős hada eljuta s megzabolázta az addig vígan támadót...Visszafutott verten s tehetetlen dühbe gurulva, minket a honnmaradt népet rabul vive magával, internálva levénk, s esszük kenye­rét a románnak, bab- és krumplileves mellett tengetvén magunkat, mocskos ködbe borult tájon, közelében a Prutnak. Vesztegelünk Radukaneniben, iskolaházakban, messze hazánktól fájó érzete kőkeblünknek, szálla szülőföld­nek drága határa felé. Óh Ti visszakerült menekültek, könnyeztek értünk. Nap-nap után sírva ontani könnyeteket. Fönn van a jó Isten s látja nagy a nyomorúságunk. Szent születésnapra tán visszavezet és ölelő karotok közt sok-sok ezer bajt elfeledünk, hálaimát mondunk áldva az égnek urát.

 

 

Radukaneni, 1916. december 29.

 

 

Dr. Balogh Vendel naplójából

 

 

(meghalt az internálásban, járványos

 

 

betegség következtében)

  

 

Megjelent Botlikné Kárász Aranka „Megbűnhődte már e nép…”  Emlékezések a XX. századról könyvében

bet365 Bonus

Forrás: szek-helyek.ro

 

Galéria

           

Videó