Loading

 A Hadak útján című kalandfilm az I. világháború egy különleges angol legendáját dolgozza fel. Spielberget lehet giccsesnek tartani, szeretni, vagy nem szeretni, mi itt nem is a filmről, inkább a történelmi kor hátteréről beszélgettünk Pintér Tamás szakértővel. A Nagy Háború Blog szerkesztője számos történetre bukkant már, amelyek egy-egy magyar kalandfilm alapjául is szolgálhatnának. Magyar sztorik következnek az első világégés időszakából.

 

- A filmből kiderül, hogy az emberek mellett a tárgyaknak és az állatoknak is megvan a maguk története. Szerintem egy szép, romantikus alkotás a film, amivel sokak számára meg lehet ismertetni a Nagy Háború világát. Egy állat története különösen „eladhatóvá teszi” a szélesebb közönség számára is a háborús mozit és azon keresztül magát a korszakot. A szakértők egyes háborús jelenetek kapcsán bizonyára fanyalognak majd, néhol joggal, s bizonyára lesznek sokan, akik számra már túl szentimentális az alkotás, azonban összességében egy érdekes első világháborús mozi, amit a gyerekekkel együtt is meg lehet nézni.

- Miért lehetnek fontosak a hasonló alkotások ma, a XXI. században?

- Az első világháború a XX. század „őskatasztrófája”, napjainkig ható következményekkel, különösen igaz ez ránk, magyarokra. A szélesebb közönség számára azonban a téma önmagában már kevésbé ismert és érdekes. Ilyen alkotásokkal, amikor nem csak öncélúan a háborúról, az öldöklésről szól a történet, hanem egy tágabb keretbe van az ágyazva, be lehet vinni a moziba a közönséget. Fontos felhívni a figyelmet arra az eseményre, ami nem is olyan nagyon régen történt, s alapvetően változtatta meg a XX. századi embert és a történelmet.

Fotón a hadi sérült Kudlik Kálmán

- Gondolom el tudna képzelni egy hasonló mozit a magyar katonákról, mi lenne a témája?

- Mindenképp lehetne ilyet találni. Blogunkon is többször előjött már a kérdés. Az első világháború magyar vonatkozású eseményei is bővelkednek nagyszerű történetekben. Néhányat már szépíróink is megírtak. Nekem személy szerint Tersánszky Józsi Jenő írásai a kedvenceim. Egyrészt hiteles személy, ő átélte azt, amit leírt, hisz végigharcolta a világháborút, másrészt úgy írta azt meg, hogy mások számára is élmény olvasni. Háborús novellái, kisregényei lenyűgözőek és valóban ott játszódnak a valós helyszínen. Hadszíntérkutatóként az Isonzónál és a Piavénál is sikerült járnom azokon a helyszíneken, szinte méterre beazonosítani a területet, amit egy-egy írásában megörökít. Az Egy ceruza története című regénye a nagy kedvencem. Ebben ő egy tárgyon, egy ceruzán keresztül mutatja be a piavei 1918 nyári nagy offenzíva eseményeit. A ceruza vándorol a tisztiszolgától kezdve a tábornokig oda és vissza, s mindenki szemszögéből megismerhetjük a vidáman induló, majd drámaivá váló eseményeket. Nem csak szépírók által megírt történetek léteznek azonban, sőt nagyon sok történet nincs is megírva, úgy kell azt kinyomozni emlékmorzsákból kiindulva.

A Nagy Háborúban a korabeli Magyarország területéről három és fél millió katona vonult be. Hatszázezren soha sem tértek haza, s másfél millióan szenvedtek fizikai sebesülést, s közel egy millióan estek hadifogságba. Félelmetesen nagy számok. A lelki sérülésekről nincsenek adatok, de én azt gondolom, hogy mindenki sérült, aki csak részt vett benne, csak ennek a mértéke, következménye volt egyénileg változó.

Ekkor még kevésbé alkalmaztak gyógyszereket, s még kevésbé tudományos eljárásokat a pszichés panaszok kezelésére. Inkább folyamodtak a fizikai kényszerítő eszközökhöz és persze az alkoholhoz. Rendszeresen kaptak például rumot a katonák. Nagyobb támadások alkalmával megemelt porciókat. Erről is lehet olvasni egyébként a blogon, még ha egy kicsit humorosabb történet részeként is, amikor az 1918. júniusi piavei átkelést megelőzően Kókay László rohamosztagos katonái rumadagját tartalmazó demizsont véletlenül srapnel találat éri.

Kálmán a műtét után a frontról üzent menyasszonyának, aki elfogadta a rossz hírt, és kitartott mellette, feleségül ment hozzá

 -Gyakorlatilag a War Horse egy városi legenda. Nekünk magyaroknak vannak hasonló legendáink a frontról, vagy az a mögötti világról?

- Bizonyára voltak, vannak, amelyeket meg kell újra találni. Hosszú évtizedeken keresztül kényszerű felejtésre volt ítélve az egész korszak, a saját háborús történeteinkről, hőseinkről nem volt szabad beszélnünk. Az ilyen emlékek jó esetben a családokban őrződtek meg. Ezeket kell nekünk újra megkeresnünk. Az utolsó pillanatban vagyunk. Az első világháború túlélői már nincsenek közöttünk, de még él az a generáció, akik ismerték őket, beszéltek velük, akik még első kézből értesültek ezekről a történetekről. Őket szeretnénk a blogon is megszólítani. Felhívásaink nyomán nagyon sok személyes történetet kapunk, s ezek között igen sok kiválót is, jó párat már közre is adtunk.

Voltak a magyar katonáknak példaképeik, hőseik? A népszerűségi index tetején kik álltak? Hol volt ezen a király?

- Voltak példaképeik. A királyt talán nem ide sorolhatjuk, de mindenképp tisztelték a személyét. Persze ezt hivatalosan is megkövetelték, pl. meg kellett ünnepelni a születésnapját még a fronton is. Ezen kívül azonban a korszak embere még alapvetően tekintélytisztelő volt, s az uralkodót kiemelt tisztelet illette. A fronton az igazi példaképek azok a tisztek, altisztek voltak, akik személyes példaadásukkal vívták ezt ki maguknak. A bakák legjobban azt a tisztet becsülték, aki osztozott a sorsukban, ott volt velük a lövészárokban és emberszámba vette őket. Saját emberei előtt ilyen példakép volt pl. Hary József, akinek tavaly jelent meg a visszaemlékezése, de nagy tiszteletnek örvendett József főherceg is, aki szintén az emberségével, közvetlenségével, a bakák sorsa iránti érdeklődéssel, és törődéssel vívta ki katonái tiszteletét.

Forrás: MNO, szerző: Bárány Krisztián

Galéria

           

Videó