Loading


Székelyföldön ma is élénk nosztalgiával emlékeznek az első világháború hőseire. Mégis ki kell mondani, a kisebbségben még nehezebb kutatásokat végezni. A gyergyóremetei Nagy József, az ELTE-BTK doktorandusza szerint azonban nem kell félteni a székelyeket. Szerinte ugyanis, ahogy a nagy háborúban, úgy most is minden áron mennek előre.

– Az első világháború 100. évfordulója mennyire kelti fel a székelyek érdeklődését? Gyergyóremetei kutatóként milyen kutatásokat végzel jelenleg, hogy szűkebb pátriád vonatkozó hadtörténelméről megtudj többet?

Székelyföldön a kollektív emlékezet ennek ellenére erősen őrzi a háború eseményeinek emlékét. Sok családban megtalálhatók a tábori levelek, fényképek a dédapáról, aki katonaként vett részt a háborúban. Élénken él egy-egy nagy dicsőséget szerzett székely alakulat emléke e tárgyakon keresztül. A századik évfordulón több településen kiállításokat szerveztek vagy megemlékezéseket tartottak (Székelyudvarhely, Marosvásárhely). Jómagam a második világháború székelyföldi eseményeit kutatom, azonban idén annyi felkérés érkezett első világháborús programokat illetően, hogy kénytelen voltam elkezdeni a székelyföldi kiegészítésű első világháborús katonai alakulatok történetének feltárását a budapesti Hadtörténelmi Levéltárban, ahol valóságos kincsesbányára bukkantam.

– Mely alakulatok levéltári anyagát kutatod? Hol, s milyen eredménnyel szolgáltak? Úgy tudom a székelyeknek éppen lengyel földön volt jelentős a szerepük. Mennyire él ezen alakulatok emléke, nosztalgiája ma a Székelyföldön?
– A korabeli Magyarország többi területéhez hasonlóan itt is voltak császári és királyi és mind honvéd alakulatok. Azonban meg kell említeni, hogy csupán a cs. és kir. 82. székely gyalogezred állott teljesen székelyekből, az összes többi vegyes volt, vagyis csak részben volt Székelyföld a hadkiegészítési területük: magyarok, románok és szászok alkották a legénységi állományt. Talán ezen alakulatnak a legerősebben az emléke, hiszen valóban, a harctéren kiemelkedő hősiességgel küzdötték végig a 82-esek a háborút. IV. Károly császár és király 1918 tavaszán külön rendeletben nevezte el az ezredet „székely gyalogezrednek”.


A 22. honvéd gyalogezred első menetszázada (Marosvásárhely)Fotó: Nagy József

Elkezdtem feltárni a marosvásárhelyi m. kir. 22. honvéd gyalogezred történetét is, melynek legalább 50 százalékát román nemzetiségű legénység alkotta. Többször megemlítik a források a galíciai lengyel lakosság barátságos magatartását, hiszen egy vadászzászlóalj kivételével az összes székelyföldi alakulat Galíciába került 1914 őszén. Decemberben lesz a Limanova-i csata századik évfordulója, ahol a marosvásárhelyi m. kir. 9. honvéd huszárezred vérzett el hősies küzdelemben.

– Számodra melyik az a pillanat, epizód, amely meghatározza a székelyek hősiességét? Akár több példát is megemlíthetnél, amely szerinted tanulságos lehet az utódoknak, így nekünk is.

– Ismert andekdota a 9-es huszárok története, amikor a tábori lelkésznek leszól a lóról a huszár 1914 őszén: „Isten ne segíts, csak csudálkozz!”. Sajnos kiderült később, hogy elkelt volna a segítség. Szintén kedves történet egy karácsonyi esemény, amikor a muszkákkal egyezkedés történik a karácsonyi tűzszünetről, azonban a muszkák mikor megtudják, hogy magyar alakulat áll velük szemben, a további tárgyalásokat csak akkor folytatják, amikor biztosítják őket, hogy nem azok a „székely magyarok” vannak ott. Ha véletlenül nem így volt, mára „akkor is így lett”.

A viccet félretéve: kevesen tudják, hogy a gorlicei áttörés részben a 82-esek támadásával indult, akik halált megvető bátorsággal rohanták meg elsőként az orosz állásokat. 1916-ban pedig Luck városa előtt a Bruszilov offenzíva a 82-eseket egy cseh hadosztály alárendeltségében találta. A túlerő elől a cseh ezredek visszavonultak, azonban a székelyek helyben maradtak, míg minden oldalról be nem kerítették őket. Néhány nap leforgása alatt az 5200 fős alakulat 750-re olvadt. Úgy gondolom ehhez nem kell kommentár.

– Mennyire ismerik ma ezeket a történeteket szülőföldeden?
– Monografikus szintű munka csupán a 9-es huszárokról született Koszta István tollából. Emellett sokak polcán megtalálható az Erdélyi ezredek a világháborúban című kötet, melyet a második világháború idején adtak ki. Szintén erősen él a köztudatban a Székely Hadosztály története, amely többnyire a Trianonnal kapcsolatos mítoszok áldozata lett. Gottfried Barna és Nagy Szabolcs magyarországi történészek feldolgozása többnyire Magyarországon ismert. Sajnos sok székelyföldi kiadvány el sem jut Magyarországra és fordítva is így van ez. Magyarországon erőteljesen él még mindig a „székelykapus, fehér harisnyás” Székelyföld kép, amit folyamatosan táplál a magyar média egy része, nem ismerve a valódi problémákat. Ez ugyanolyan, mint Nyugat-Európában, mikor a hortobágyi rackán keresztül nézi valaki Magyarországot a képeslapot bámulva.


Élő emlékezet: Székelyföldön is népszerű a hagyományőrzés. A székely huszár és gyalogos hagyományőrzők Nagy József történésszel (jobbra) együtt tiszteletüket teszik majd a lengyelországi Limanova városában.
Fotó: Nagy József

– Száz esztendővel az első világháború után mi a legfontosabb kötelessége egy kutatónak? Neked a most készülő munkáiddal mi a célod, amit mindenképpen szeretnél elérni?

– Egy történésznek nagyon fontos társadalmi szerepe lehetne a mai magyar társadalomban, itt, Székelyföldön is. Más korszakokhoz képest sajnos kevés az első világháborúval foglalkozó szakember. A nagy háború feltárása nemcsak a magyar katonai múlt mélyebb megismeréséhez vezetne, hanem Trianon esetében is sok kérdésben segítene a megértésben. Hiszen a történésztársadalommal ellentétben a magyar társadalomban még mindig éles viták vannak nemzeti tragédiánkkal kapcsolatban.

Mikor válaszokat keresünk 1918 őszének katonai eseményeit illetően, nem biztos, hogy Linder Béla szavain kell rágódni, hanem ránézni egy 1916-os veszteségi listára a 82-es gyalogezred történetét vizsgálva és megnézni, hogy 4000 embert veszített egy ezred, egy ütközetben! Mindjárt akadnak magyarázatok arra, hogy hová lettek a katonák 1918 őszére. Tehát Trianon oka az első világháború elvesztésében gyökerezik és csak másodsorban bármi egyébben. 1916 ősze világos példa arra, hogy hogyan állt ellen a Monarchia egy külső támadásnak, mikor még volt ereje.

Terveim között szerepel egy Székelyföld első világháborús történetét feldolgozó monográfia, mely székelyföldi és magyarországi történészek együttműködésében jönne létre, azonban anyagi források hiányában egyelőre még nem tudtuk megvalósítani. Székelyföldön érződik az intézményesülés teljes hiánya több tudományos területen is. A történészek Kolozsvárra vagy Budapestre ingázva próbálnak lépést tartani a tudományos folyamatokkal. A XXI. század elejére fokozódott az erdélyi magyarság „elfalusiasodása”, az erdélyi nagyvárosok magyar polgári elitje egy-két kivétellel eltűnőben van (Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad), így maradnak a „nagy székely falvak” a magyar kultúra bázisainak. Ezzel a helyzettel Románia nem akar foglalkozni, Magyarország pedig kívülálló és – bármennyire is szeretne – csak részleges hatást bír gyakorolni a folyamatokra. Továbbá jelen van a kisebbségi lét örök kísértése is, hiszen több első világháborús nemzetközi megemlékezésre nem kapunk meghívást Székelyföldről, mert Románia „román történelméhez” nem köthető eseményekről van szó, ezért Románia nem kap meghívást, ha pedig Magyarországot meghívják, akkor sem rólunk van szó, hiszen Romániában élünk! Szerencsére olyanok vagyunk, hogy megyünk mi magunktól is!

Forrás: MNO, szerző: Bárány Krisztián

Galéria

           

Videó